Magyarországon a leglátogatottabb Syberia oldal
Tartalom
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Benoit Sokal
 
Hírek

Fontos!!!!! Benoit Sokal, és a Microids már egyezkednek a SYBERIA 3-al kapcsolatban!

2009. ápr. 17. Akkor még azt hittük, hogy csak egy Áprilisi tréfa. Sokan komolyan besértődtek a híre, ancikám napokig csuklott utána. Kiderült kérem, hogy lehet bocsánatot kérni. A Syberia 3 ugyanis készül, és a bejelentés egyáltalán nem volt kamu! Aki olvasta a bejelentést, annak feltűnhet, hogy a Syberia 3 bejelentésekor elég érdekes kijelentéseket tettek a fejlesztők. A PC-re, és PS3-ra érkező kalandjáték elméletben közös kalandozásra ad majd lehetőséget, sőt elméletben néhány feladatot csak együtt tudunk majd végrehajtani.  A hír leggyanúsabb elemet, a Still Life-ből ismerős Vic McPherson is tényleg szerepelni fog: a magánnyomozó az őskori elefántcsont-kereskedelem nyomait kutatja a messzi északon. Kate Walker társairól egyelőre semmi hír, de annyi biztos, hogy a mamutok keresése nem ért véget (pedig én úgy emlékszem, találtunk párat). Benoit Sokal a második rész után kijelentette, hogy csak akkor hajlandó folytatást készíteni, ha elegendő pénze, és ideje lesz egy korszakalkotó játék elkészítéséhez. A Microids most biztosítja számára az erőforrásokat, így aztán Sokal bácsi újra munkába lendül. Az egyetlen bibi a PlayStation 3 átirattal van. A Sony ugyanis még nem adta belegyezését, hogy a Syberia 3 ott is megjelenjen. A PC verzió viszont tuitbiztos! A Syberia 3 teljesen 3d lesz, és 2010-ben érkezik.Bejelentés:

2009 ápr. 1.

A Microids bejelntette a Syberia 3-at, ami PC-re, és PS3-ra érkezik, jövő nyáron.

A Microids nem aprózza el a dolgot. Mintha a Syberia 3 bejelentése nem lenne elég szenzáció, a cégnek egyéb nagyszabású tervei is vannak. Elképzelésük szerint ugyanis, valamiféle PC-PS3 összefésülés következik, melynek segítségével a konzol, és számítógép tulajok egyszerre kalandozhatnak majd Syberia világában, sőt lesznek olyan feladatok is, melyeket csak együtt, összefogva tudunk elvégezni. A sztori ott folytatódik, ahol a Syberia 2 abbamaradt: Kate Walker tovább kutatja a letűnt mamutokat, melyek helyét furcsa, fehér madarak jelzik. Hogy a kedvenc vonatával, és társaival mi a helyzet, egyelőre nem tudni, viszont egy új szereplő bemutatkozik: Vic McPherson. Ő az őskori elefántcsont-kereskedelem nyomait kutatja. A Syberia 3 teljesen új, full 3D grafikus motort kap, és a Microids szerint forradalmasítja nem csak a kalandjátékok, de a cross-platform játékok piacát is. Agyat eldobva várjuk, ám örömtüzek gyújtása helyett, gondolkodjunk egy kicsit. Hiába hangzik nagy hivatalosan a sajtóközlemény, nem szabad elfeledni, milyen nap is van ma. Pedig az én szívem is megdobbant egy pillanatra :(

GameStar.hu

 
Chat!!!
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Enyien voltatok:)
Indulás: 2006-09-10
 
Videók
 
Syberia 2 szereplők és szintek
 
Dolgaim
 
Szavazz!
Várod-e a Syberia 3-at?
Legyen Syberia 3?

Igen, mindennél jobb lesz.
Igen, de ez már nem lesz olyan jó.
Sajnos nem, mert a 3D elront mindent.
Nem, ez a folytatás nem is lesz sikeres
Nem, egyáltalán nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Tartalom

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.